Ebben az évben is megrendezésre került iskolánkban a Vidám tanévnyitó. Számtalan foglalkozás, előadás, játék és móka várta a nyári vakációból visszatérő diákjainkat. Feltett célunk volt, hogy idén a szülők, családtagok is csatlakozzanak a mulatsághoz, aktívan bekapcsolódva ezzel az iskola vérkeringésébe.

A programok párhuzamosan több színtéren folytak, korosztályhoz igazítva. Az ünnepélyes megnyitót követően, a felsős osztályoknak Albel Kitti, kézműves vállalkozó tartott előadást arról, hogy hogyan építette fel saját, ma már országosan ismert és elismert vállalkozását az instagramon keresztül. Mindeközben alsós diákjainkat a Grimm-Busz Színház tehetséges színészei varázsolták el páratlan előadásukkal. E két kötött programot követően, a diákok szabadon választhattak a lehetőségek közül. Részt lehetett venni családi sportvetélkedőkön, sepregető játékon, lufihajtogatáson, a gyerekek körében igen népszerű csillámtetkó festésen. Iskolánk felső szintje helyet adott kézműves, LEGO, társasjáték, sakk, AMI szobának, szépségszalonnak. Egy „élő könyvtárat” is hoztunk létre, ahol népszerű foglalkozások, hivatások kerültek bemutatásra szakemberek által. Továbbá megrendezésre került a „Volt egyszer egy oskolla” című előadás, mely egy rendhagyó történelemóra keretein belül kalauzolta el tanulóinkat a régi idők iskolájába. Végül egy fergeteges táncházzal ért véget programsorozatunk, ahol ismét összegyűlt az iskola összes pedagógusa, diákja és a szülők. Együtt énekelve, táncolva, mulatozva zártuk le tanévnyitó ünnepségünket. A rendezvény ideje alatt az éhező, szomjazó szájak csillapítására büfé állt rendelkezésre, ahol zsíros kenyeret és limonádét lehetett kapni. Az édesszájúak is örülhettek, mert fagyival és jégkásával kedveskedtünk nekik.

Pár kép a Vidám tanévnyitóról: