Molnár Krisztián

Mikulás

A Mikulás érkezése mindig különleges pillanat a gyerekek számára, főleg, ha még szaloncukrot és csomagot is hoz. A krampuszokkal együtt énekelt dalok vidám hangulatot teremtettek. A kisebbek nagyon izgatottak voltak, hogy énekükkel sikerül-e „becsalogatniuk” a Mikulást a termükbe.

Részletek

Területi német szövegértési verseny

2024. november 20-án szerveztük meg intézményünkben a területi német nyelvű szövegértési versenyt. Iskolánk tanulóin kívül az SZTE Gyakorló Általános Iskola valamint a Béke Utcai Általános Iskola német nyelvet tanuló diákjai mérhették össze tudásukat az 5-6. és a 7-8. osztályosok korcsoportjában. Nagy örömünkre mindkét korcsoportban iskolánk tanulói érték el az első három helyezést: I. kategóriában (5-6.osztály):…

Részletek

Szegedi Nemzeti Színház látogatása

Ebben a tanévben is kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy az iskolánkba járó gyerekek minél több színházi élményben részesüljenek. Külön öröm számunkra, ha egy-egy ilyen programhoz szülők, nagyszülők, rokonok is csatlakoznak. Novemberben két előadásra több mint 100 ember látogatott el iskolánkból. Az egyik egy klasszikus mesebalett, a Diótörő volt, amely mind hangzásában, mind látványában maradandó élményt…

Részletek

Mesterecset pályázat

A Magyar Államkincstár  nyolcadik alkalommal hirdeti meg gyerekeknek és diákoknak szóló Mesterecset pályázatát. Küldd be hagyományos vagy digitális technikával készült ötletes alkotásodat és nyerd meg a fődíjat, ami kategóriánként a Pénzmúzeum által felajánlott 150.000 forint értékű  vásárlási utalvány vagy a többi értékes ajándék egyikét! A teljes cikk itt elérhető: LINK

Részletek

„Mindig tanulunk valamit”

A Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az elmúlt időszakban is gondoskodott róla, hogy sem a saját, sem a társintézmények pedagógusai ne maradjanak friss ismeretek nélkül. Vallja, hogy a folyamatos szakmai megújulás a sikeres oktató munka egyik alapköve. Szegedi Tankerületi Központ A teljes cikk itt elérhető: LINK

Részletek

“Nem lehet csoda nélkül élni”

Iskolánk nagy figyelmet fordít a hagyományok és a népszokások megismerésére, megőrzésére; így a tavalyi évhez hasonlóan, idén is nagy szeretettel és gondossággal készítette el a 2.c osztály a Dóm Látogatóközpont által meghirdetett: “Nem lehet csoda nélkül élni” betlehemkészítő kiállításra az idei alkotását.

Részletek

Rotary Club Adventje

A Szent-Györgyi Albert Rotary Club 2024 Adventjére készíti el szegedi adventi naptárát.A Klub döntése értelmében intézményünk egy családját szeretnék támogatni. A támogatási oklevelet december 17-én 17:15-kor adják át a Klauzál téren, az adventi színpadon.Iskolánk 4.a és 4.b osztálya egy kedves kis karácsonyi műsorral készül erre az eseményre, melyre mindenkit szeretettel várunk!

Részletek

Szép beszéd verseny

Hagyományainkhoz híven ebben a tanévben is novemberben rendeztük meg a Szép beszéd versenyünket felső tagozatos tanulóink számára. A Kazinczy Ferenc emlékére megtartott rendezvényen iskolánk legszebben olvasó tanulói vettek részt. A két korcsoportban első helyezést elért diákok városi versenyen vehetnek részt. 5-6. évfolyamon 1. helyezést ért el Domonkos Rita 6.a osztályos tanuló.7-8. évfolyamon 1. helyezést ért…

Részletek

„F.É.K.ezz Velünk!” program

November 22-én iskolánk pedagógusai a Szegedi Fekete István Általános Iskola F.É.K. elnevezésű projektjének gálaműsorán voltak az Agórában. A program kapcsán különböző érzékenyítő foglalkozásokon vettek részt. Iskolánk nevelőit a szervezők elismerő oklevéllel jutalmazták, mely bizonyítja, hogy intézményünk elkötelezett a rászoruló tanulók integrációjának megvalósításában. „A „F.É.K.ezz Velünk!” program a Szegedi Fekete István Általános Iskola F.É.K. elnevezésű,három tanéven…

Részletek

Somogyi-könyvtár látogatása az 1.c-vel

Iskolánk 1. c osztálya újra ellátogatott a Somogyi-könyvtár Északvárosi Fiókkönyvtárába. Tasi Katalin: A soknevű macska című vidám, papírszínházas történetet mesélték el a gyerekeknek, majd az elsősök ki is próbálhatták a könyvtári őrjegy használatát. A diákok önállóan válogathattak a polcokról mesekönyveket, amelyeket lelkesen lapozgattak. Akadt köztük olyan lelkes leendő olvasó, aki már aznap délután visszatért a…

Részletek