November 22-én két hetedikes és nyolc nyolcadikos németes tanuló vett részt a Tömörkény István Gimnázium által szervezett adventi délutánon.
A rendezvény célja volt, hogy kedvet csináljon az általános iskolásoknak ahhoz, hogy ennek a középfokú intézménybek az emelt szintű német tagozatát válasszák, amikor a továbbtanulásukról döntenek.
Tanulóink játékos vetélkedőn mérték össze a német kultúrával kapcsolatos tudásukat a többi iskola diákjaival. Az érdekes feladatsorok közelebb hozták a gyerekekhez a német nyelvterület szokásait és igazi karácsonyi hangulatot teremtettek.
A vetélkedő első és harmadik helyezését iskolánk diákjai szerezték meg.
Az első helyezést elért csapat tagjai: Kulcsar Annegret, Pajor Zsombor, Somogyi Dóra, Oláh Roland és László Fruzsina 8.a osztályos tanulók.
A harmadik helyezést Labbancz Levente, Koncz Anastasija és Csóti Bíborka 8. a osztályos, valamint Aradi Anna és Szabó Kincső 7.a osztályos tanulók érték el.