Határtalanul negyedik nap 2024.

A mai napon első utunk Csíksomlyóra vezetett, ahol a csodatevő Szűz Mária szobrát néztük meg a kegytemplomban. Ezt követően folytattuk kirándulásunkat: a Gyilkos-tóhoz és a Békás- szoroshoz. a Gyilkos-tó Erdély egyik legismertebb tájképe, igazi természeti ritkaság, páratlan látvány a rozsdás vörös víztükörből meredező fatörzsek csonkjaival és a tó mögötti Kis-Cohárd irdatlan nagy sziklatömbjével. De a…

Részletek

Határtalanul harmadik nap 2024.

Először Korondra utaztunk egy helyi méhészetbe, ahol sok érdekességet tudtunk meg a méz keletkezéséről, és meg is kóstoltuk azokat. Ezt követően átmentünk egy kerámia műhelybe, ahol a kerámiakészítés rejtelmeibe tekinthettünk bele. Utunk innen Szovátafürdőre vezetett,ahol megnéztük a Medve -tavat.  Utunk végezetén meglátogattuk Tamási Áron emlékházát, majd megkoszorúztuk a síremlékét is. Az estét néptáncbemutatóval és kürtőskalács…

Részletek

Jótékonysági színházi előadás

2024. május 28-án intézményünk hat tanulója meghívást kapott a Szeged Első Lions Clubjótékonysági rendezvényére. A Szegedi Nemzeti Színházban a gyerekek A padlás címűelőadást tekinthették meg. Nagyon örültek a meghívásnak, izgatottan várták a darabot. Voltolyan tanuló, aki elmondta, hogy még sohasem járt színházban. Az előadás jó hangulatbantelt, melyen maradandó élményekkel örvendeztették meg iskolánk tanítványait.

Részletek

Határtalanul második nap 2024.

Frissen és újult erővel vágtunk neki az új napnak, amiben segített az igen ízletes és gazdag kalotaszentkirályi reggeli. Utunk első állomása  Kolozsvárra a Szent Mihály-templomhoz,  Mátyás király emlékművéhez és szülőházához vezetett. Innen folytattuk utunkat Tordára, hogy ott a sóbánya, több mint száz méter mélységébe ereszkedjünk le. A látvány önmagáért beszélt. Hosszú folyosó vezetett le a…

Részletek

A Nemzeti Összetartozás Napja 2024.

A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává. Iskolánk tanulói egy közös tánccal tisztelegtek e jeles nap alkalmából.

Részletek

Határtalanul első nap 2024.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával az idei tanévben is iskolánk 7. évfolyamos diákjai a Határtalanul program keretében a határon túlra látogatnak. Kirándulásuk alatt történelmi barangolást tesznek a legendák útján Erdélyben. Első útjuk Nagyszalontán a Csonka toronyba vezetett, majd Arany János szobránál elhelyezték a megemlékezés koszorúját. Ezt követően Nagyváradon a Püspöki Palotába látogattak el. Végül…

Részletek

Gyereknap

„Hagyd a mesekönyvet olvasatlan,Itt a helyed, ma egy ilyen nap van!Így, sokan együtt ünnepeljük a gyereknapot,Ennek örömére most kiabáljunk egy jó nagyot! Legyen most minden nap csakis a mi napunk,Énekeljük hangosan: együtt vagyunk!Reggelente majd mindig vidáman ébredünk,Még egyszer, most hangosabban: együtt leszünk!”

Részletek

Humán verseny

Iskolánk évek óta részt vesz  egy-egy felsős csapattal a Zrínyi Ilona Általános Iskola által rendezett négy fordulós komplex humán versenyen. Idén is bejutott a 7. b osztályos csapat a városi döntőbe. A Móra Ferenc Múzeumban rendezett döntőn május 21-én, Szeged napján  3. helyezést értek el. Csapattagok: Hornyácsek Hanna , Góg Levente, Molnár Hunor és Visi Máté….

Részletek