Online szabadtéri gazdasági verseny

Iskolánk 4.a osztályos tanulói nagy lelkesedéssel vettek részt március 31-én délután a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum által szervezett online szabadtéri gazdasági versenyen. A pénzügyi kérdésekből álló feladatsort 45 perc alatt kellett teljesíteni a 4 fős csapatnak.A diákok élvezték a több állomásból álló szabadtéri kalandot, melynek során EZÜST SZINTET értek el a GÉNIUSZOK. A…

Részletek

XXVI. Moderntánc Fesztivál

Iskolánk balett tanszakos növendékei nagyon szépen szerepeltek az idei, XXVI. Moderntánc Fesztivál megyei táncversenyén. Az alapfok első évfolyamunk ezüst minősítést kapott, az alapfok harmadik-negyedik évfolyamunk és az alapfok ötödik-hatodik évfolyamunk szintén ezüst, míg az alapfok második évfolyamunk arany érmet kapott. Felkészítő pedagógusuk Rózsa Miklós, akinek a csoportjai összesen (szakgimnazistáit is beleértve) egy kiemelt arany, 3…

Részletek

HAPPY-hét

Az idei HAPPY-hét március 17-21. között zajlott. Folyamatos hidratálásra van szükségünk a nap folyamán, a fizikai és szellemi egészség megőrzéséhez, a cukros italok túlzott fogyasztása viszont már gyermekkorban is elhízáshoz és fogszuvasodáshoz vezethet. Erre hívja fel a figyelmet az ország egyik legnagyobb iskolai-óvodai egészségvédő programja. A Happy héten a kézműves szakkörön egy cuki poharat csináltak…

Részletek

Víz Világnapi verseny

2025. március 19-én iskolánkban először rendeztük meg angol nyelven a Víz Világnapi versenyt. Az eseményt e jeles nap alkalmából szerveztük, hogy felhívjuk a figyelmet a vízvédelem fontosságára. A versenyen minden természetismeretet és földrajzot angol nyelven tanuló csoportból három diák vett részt. A feladatok között kvízek, problémamegoldó feladatok és interaktív kihívások is szerepeltek, amelyek mind a…

Részletek

Divattervező és grafikai rajzpályázat

Az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola az idei tanévben is meghirdette a divattervező és grafikai rajzpályázatát. A pályázat témája a madarak világa volt, amelyet ruhaterveken kellett megjeleníteni, illetve képzeletbeli madarak megteremtésével lehetett grafikai munkákat készíteni. A rajzpályázat az idén is nagy népszerűségnek örvendett: 50 iskolából 414 pályamű érkezett. Nagy örömünkre Szepesi Zora 7.b…

Részletek

Természettudományi vetélkedők

Iskolánk felsős tanulói több természettudományos versenyen vettek részt az elmúlt időszakban. Két nyolcadikos csapatunk versenyzett a Tömörkény István Gimnázium természettudományi vetélkedőjében. Egyéniben a Curie, a Hevesy és a Meleg István kémiaversenyen, valamint a Szécsi Szilveszter és a Herman Ottó biológiaversenyen indultak hetedikes és nyolcadikos tanulóink.Remek eredményt ért el Kovács Kitti 7.b osztályos tanuló, aki a…

Részletek