„A megismerés és az átélt tudás szépsége felér a legmagasabb művészeti élménnyel, de nemcsak gyönyörködtet, hanem segít a természet erőinek megismerésében és felhasználásában, jövőnk építésében is.”
Kukucskáló 7. hét
„A nyelv olyan, mint az ég a maga egymásba futó színeinek gyönyörű játékával”
(Kazinczy Ferenc)
Ettől a héttől a felső évfolyamra járó gyerekek életébe kukkanthatnak be. Most ismerjék meg a humán munkaközösség munkáját illetve az angol kéttannyelvű képzésben részt vevő tanulók nyelvi tudását.
Kukucskáló 6. hét
„Nézz szét! Gyönyörű a világ, és minden lehetőség ott hever a lábaid előtt. A szeretet, a boldogság, minden, amire szükséged van. Mosolyogj, és adj belőle idegeneknek is!”
Kukucskáló 5. hét
Ezen a héten a harmadik évfolyamra járó gyerekek életébe kukkanthatnak bele. Nézzék meg, hogy intézményünkben, hogyan valósul meg az együttműködés és a versengés egyszerre!
Kukucskáló 4. hét
A második évfolyamon a pedagógusok egyik feladata, hogy az osztályban növekedjen az összetartozás érzése. Ehhez teremtünk a gyerekeknek minél több lehetőséget iskolai és iskolán kívüli programokkal. Most kukkantsanak be intézményünkbe és nézzék meg, hogy ez a feladat hogyan valósul meg a tanítási órákon.
Kukucskáló 3. hét
Kedves Szülők!
Ezen a héten az iskolánkban folyó táncos képzést ismerhetik meg. A képzés, művészeti iskola keretében, a délutáni munkarendben zajlik.
Kukucskáló 2. hét
Ezen a héten az első és a hetedik évfolyamon folyó német kéttannyelvű képzésünkbe kukucskálhatnak be. Intézményünkben 1992- ben kezdődött a magyar-német két tanítási nyelvű oktatás…
Kukucskáló 1. hét
Tisztelt Szülők!
Ezen a héten két videóval készültünk.
Az elsőben szeretnénk bemutatni Önöknek iskolánk épületét, bízva abban, hogy ezzel is megkönnyítjük a döntésüket..
A második videóban a 2020/2021-es tanév három első osztályának életébe kukucskálhatnak be.