A 6.c osztály háromnapos osztálykirándulásra utazott Zánka-Erzsébettáborba. Az utazás már izgalmasan indult, hiszen a vonatunk 4.29-kor indult Szegedről, és így már 11 órára Zánkára érkeztünk. A délutáni sétahajózásunk sajnos elmaradt, de megtapasztalhattuk, milyen gyorsan megérkezhet egy vihar a Balaton fölé, és a viharjelzésnek milyen fontos szerepe van. A második napon játékos közösségépítő foglakozáson vettünk részt, mely rendhagyó módon egy nagy „ejtőernyővel” történt. Ezt követően humoros fizikai kísérleteknek lehettünk tanúi a tábor színháztermében. Ebéd után a nyárias időnek köszönhetően birtokba vettük a Balaton-partot, sőt a bátrabbak a sekély vízben is megmártóztak. A szálláshelyünkre fáradtan indultunk el, de ezen segített a strand és a tábor között rendszeresen közlekedő gumikerekű kisvonat. A tartalmas napot egy esti diszkó zárta. A harmadik napon a vonat indulásáig még volt időnk, így újból lesétáltunk a Balaton partjára. A háromnapos kirándulás során felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, és jobban összekovácsolódott osztályközösségünk.
Zánka-Erzsébettábor

