Könyvtári mesefoglalkozás – 2.b

Hétfő délután a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola 2. b osztálya látogatott el ismét hozzánk. Először Dóri mesélte el nekik Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás című vidám papírszínházas történetét, majd a gyerekek megismerkedtek a könyvtári jelzetek jelentésével és fontosságával. Ezután az őrjegyek segítségével önállóan válogattak a polcainkról mesekönyveket, amelyeket aztán lelkesen olvasgattak. Szuper hangulatban telt az…

Részletek

Fővárosi Nagycirkusz

Iskolánk 8. évfolyama a LEP program keretében Budapestre látogatott, ahol a Fővárosi Nagycirkusz különleges előadását, a Holle anyó című műsort tekintette meg. A gyerekek már az utazás során nagy izgalommal várták, milyen lesz a jól ismert mesét cirkuszi formában látni, és az élmény minden várakozásukat felülmúlta. Az előadás egyedi látványvilággal, lenyűgöző artistaprodukciókkal és a cirkuszművészet…

Részletek

Budapesti Növény- és Állatkert

Iskolánknak kiemelten fontos, hogy a tanulás mellett élményekkel is gazdagítsuk diákjaink mindennapjait. Ennek jegyében november 27-én a BTMN fejlesztésre járó alsó tagozatos gyerekek a Budapesti Növény- és Állatkertbe látogattak el. Már maga az utazás is nagy izgalmat jelentett számukra, hiszen volt olyan tanuló, aki most először utazott vonaton. A gyerekek várakozással teli kíváncsisággal ülték végig…

Részletek

Meghívó – teadélután – 2025. december 11

Kedves Szülők! Szeretettel meghívjuk Önöket egy meghitt teadélutánra, melyet 2025. december 11-én, csütörtökön 16.30-tól tartunk iskolánk aulájában. Ezen a programon a versek veszik át szót,mi pedig egy pillanatra megállunk és hagyjuk, hogy az irodalom kapcsoljon össze bennünket. Az alábbi linken van lehetőségük jelentkezni a programra: https://forms.gle/GoY8j8whsF7ZQKb56 Köszönettel: Kocsonyi-Adamcsok Márta

Részletek

Magyar Zene Háza

November 16-án iskolánk zongorát tanuló növendékei, családtagjaik társaságában tanáruk, Mészárosné Surányi Olga szervezésében a Magyar Zene Házába látogattak, ahol a HANGDIMENZIÓK-ZENEI UTAZÁSOK TÉRBEN és IDŐBEN című állandó kiállításon vettek részt. Mind az impozáns épület, mind a kiállítás egyedi és maradandó élményt nyújtott, hiszen hang, kép, film élménnyel végig járhatták, részesei lehettek a zenetörténet fejlődésének, meghallgatva…

Részletek

Angol versmondó verseny

Iskolánkban november 13-án rendeztük meg a 3–7. évfolyamosok angol versmondó versenyét, amelyen 43 tehetséges diák mutatta meg tudását és előadói készségeit. A gyerekek gyönyörű versekkel készültek, és igazi élményt nyújtottak mind a közönségnek, mind a zsűrinek. A háromtagú zsűri a szövegtudás, érthetőség, előadásmód, tempó, hangerő és kiejtés alapján hozta meg döntését, és a következő tanulókat…

Részletek

A Nyírség Szegedre költözött

2025. november 22-én egy napra a Nyírség Szegedre költözött. Balasáné Sebestyén Mónika módszertani oktató vezetésével több, mint 30 pedagógus vett rész iskolánkban a “Nyírség játékai” című Így tedd rá! képzésen. Intézményünket öt pedagógus képviselte. Közülük többen már jártak hasonló továbbképzéseken, de volt, aki most találkozott először az Így tedd rá! programmal. Most is bebizonyosodott, hogy…

Részletek