A korábbi évekhez hasonlóan idén februárban rendeztük meg intézményünkben az alsós szépkiejtési versenyt. A Kazinczy nevéhez fűződő szép magyar beszéd versenyét 3.és 4. osztályos tanulóknak hirdettük meg, ahol először egy szabadon választott szöveget kellett felolvasni, utána pedig egy idegen szöveget.

A zsűri döntése szerint a következő eredmények születtek:

1. Domonkos Rita 4.a és Góg Botond 4.b

2. Vékony Anita 3.c

3. Vén-Bakacsi Ádám 3.c