Tájékoztató az intézményi logopédiai munkáról

„Az embert nem csak cselekedeteiből, tetteiből, hanem beszédéről is meg lehet ismerni. Néhány mondat, szó, a maga hangsúlyával olyan, mintha egyéniségünk egészét nyújtanánk át az embereknek, gyermekeinknek.”(Oláh Andrea)

Az iskola életében fontos szerepet játszik a fejlesztés, így a gyerekek beszédjének korrigálása is idetartozik. Sajnos az a tapasztalat, hogy sok olyan gyerek kerül az általános iskolába, akiknél több hang ejtése hibás. Ennek korrigálása nem csak az érthető kommunikáció szempontjából fontos, hanem az eredményes olvasáshoz, íráshoz is egyaránt elengedhetetlen. Itt meg kell említeni, hogy a tiszta hanghallás is hozzájárul a sikeres anyanyelvi munkához, melynek képessége fejleszthető. A logopédiai kezelés hatékonysága pedig a foglalkozás időben való elkezdésén múlik. Ennek megfelelően az iskola célja az, hogy minél több gyereknek még időben kijavítsa a beszédhibáját, és ezzel segítse az anyanyelvi fejlődésüket a tanórákon. Minden évben még szeptemberben szűrésen vesznek részt az elsős tanulók, majd a hibák csoportosítása után alakulnak ki az órák, amelyek többnyire olyan időpontra esnek, amikor nincs konkrét tanítási órájuk a gyerekeknek. A csoportok kialakításánál az a fő szempont, hogy maximum 4 fő vegyen részt, akik azonos beszédhibával rendelkeznek és közel egy korosztályúak. Így jelenleg 60 gyerek látogatja az órákat, többségük alsós, pár fő pedig felső évfolyamba jár. Nagy részüknél részleges pöszeség definiálható, amely főként a sziszegő hangokra terjed ki, hangcsere formájában, valamint a rotacizmus, szintén hangcsere tünettel. Egyre több a dadogó és a fogszabályozáshoz elengedhetetlen nyelvlökéses nyelés korrigálására járó gyermek. Továbbra is fontos, hogy segítsük diszlexia prevencióval azokat a tanulókat, akiknek a biztosabb előrehaladáshoz ez szükséges. A foglalkozásokat egy külön erre kialakított teremben, a Varázskuckóban tartjuk, ami igen jól felszerelt fejlesztő eszközökkel, játékokkal és könyvekkel van kialakítva. A beszédhiba milyenségétől függően általában hetente egyszer, de van olyan gyermek, aki kétszer jár órára. Mindenkinek saját füzete van, melybe bele van ragasztva az aktuális tananyag, így azt otthon a szülők segítségével gyakorolni tudják. Félévente pedig szöveges értékelést kapnak a szülők gyermekük beszédállapotáról. A hatékony logopédiai munkához nem csak logopédusra, hanem jó pszichológusra, fejlesztő pedagógusra és mozgásfejlesztőre is szükség van. Szerencsés helyzetben van az intézmény, hiszen mindez itt megtalálható, így egy kisebb teamben van lehetőség együtt dolgozni.

A gyermekek fejlesztésén kívül a kollegák munkájának támogatása is a feladata az iskolának, így egy-egy szakértői vélemény megírásával vagy gyermek vizsgálatával segíti azok munkáját, de szakkönyvek vagy fejlesztő játékok széles választéka is rendelkezésükre állnak.

Kocsonyi-Adamcsok Márta

gyógypedagógus-logopédus