Bartáné Grúz Nikolett vagyok, 2005-ben Szarvason a Tessedik Sámuel Főiskolán szereztem tanítói és óvodapedagógusi diplomát. A tanító szakon  vizuális nevelés – rajz műveltségterületen végeztem. Gyerekkorom óta az volt az elképzelésem, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni!

Ebben az iskolában 2009-óta dolgozom, ez idő alatt több különböző területen is kipróbálhattam magam: voltam fejlesztő pedagógus, tanító, osztályfőnök. Jelenleg első osztályban magyar nyelvet és irodalmat tanítok, illetve a második évfolyamon napközis nevelőként dolgozom.

Fontos számomra, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában; bizalommal legyenek irántam, és érezzék, hogy rám mindig számíthatnak! Ennek érdekében rengeteg játék, beszélgetési lehetőséget biztosítok számukra. Pályafutásom eddigi évei alatt rengeteg tanítási módszert, programot megismertem és alkalmaztam (pl.: Meixner-módszer, Sakkpalota képességfejlesztő oktatási program). Óvodapedagógusi tudásomat felhasználva megteszek mindent annak érdekében, hogy a kisgyerekeknek zökkenőmentes legyen az óvoda és iskola közötti átmenet, hogy a gyerekek szívesen jöjjenek az iskolába és itt sokat fejlődjenek, okosodjanak. Fontosnak tartom a szülőkkel való együttműködést, hiszen csak együtt valósíthatjuk meg a gyermekek személyiségének sokoldalú fejlődését.  Azon fogok igyekezni, hogy sok-sok játékkal, mozgással, mesével, zenével, és persze rengeteg türelemmel és szeretettel mindezt elősegítsem.

[ngg src=”galleries” ids=”60″ display=”basic_thumbnail” thumbnail_crop=”0″]