Skip to main content

Felhívás Covid-19 elleni védőoltásra

Az iskolákban is lehetővé tesszük az oltást. Két alkalommal biztosítjuk az oltás felvételének lehetőségét az iskolákban:augusztus 30-31. napja közül az egyik napon, előre meghatározott időszakban, szeptember 2-3. napja közül az egyik napon, előre meghatározott időszakban. Az oltás Pfizer-vakcinával történik. Az iskolai oltásra a 12 év feletti (még oltatlan) diák jogosult.

Szép eredmények a szavalóversenyen

Szép eredmények a szavalóversenyen

A tankerületi szavalóversenyen, intézményünkből Arany Szimonetta, Katona Lia és Kovács Eliza 8.b osztályos tanulók vettek részt.

A szorgalmas, lelkiismeretes felkészülés eredménye alapján mindhárman a legjobb versmondók közé kerültek. Nagy örömünkre Kovács Eliza 3. helyezést ért el, s a tanulókból álló zsűri különdíját is elnyerte.

Fejlesztő munka az iskolában

Fejlesztő munka az iskolában

Az iskola életében fontos szerepet játszik a gyerekek fejlesztése. Több éve pszichológus, fejlesztő pedagógus, gyógytornász és logopédus segíti a tanulók munkáját.

A team tagjaiknak a fő feladatuk, hogy azoknál a gyerekeknél ahol a tanulásban, beszédben, pszichés és testi fejlődésben egy kicsi elmaradás is mutatkozik, az intézmény keretein belül fejlesszék azt.

Márton-napi mulatság

Márton-napi mulatság

A 3.a osztály németes tanulói Szent Márton legendáját adták elő németül, nagyon hangulatos zenei kísérettel. Az osztály táncosai a Schustertanz című produkcióval tették színesebbé a délutánt, majd táncolni invitálták az ovisokat is.

A Tudástárban jártunk

A 3. b és 4. b osztállyal november 5-én ellátogattunk az Interaktív Természetismereti Tudástárba.
Mindkét osztály nagyon élvezte a tanulmányi kirándulást, sok új ismerettel és élménnyel telve érkeztünk vissza az iskolába.

Ismét megkaptuk az Ökoiskola címet!

Az Ökoiskola Cím megszerzését igazoló oklevelet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Agrárminisztérium jóvoltából a Balassi Intézetben iskolánk képviseletében Földeák Imréné Öko-koordinátor vehette át.