Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kirándultunk.Osztályunk részt vett a „Barangolás a Történelemben és a Megyei Értékek között című kvízjátékban.Itt szeretnénk megköszönni Lakatos Zsuzsanna és Tóthné Szabó Orsolya tanárnőknek a sok segítséget, melyet a pályázatunk elkészítésében nyújtottak.Mivel díjazottak lettünk, osztályunk március 30-án egy ópusztaszeri kiránduláson vehetett részt.A program 9:00-kor egy színvonalas megnyitóval vette kezdetét. Néztünk karate bemutatót Bagi Alexandrának és tanítványainak köszönhetően. Láttunk egy színvonalas néptáncforgatagot a Jövőnkért Néptáncegyüttes jóvoltából.Később megnézhettük a Feszty-körképet, sétáltunk a Skanzenben, a Nomád parkban, ahol honfoglalás- kori lovasbemutatót tekinthettünk meg. 3D-s kisfilm segítségével pedig végig követhettük történelmünk sorsdöntő eseményeit.Az ebédet követően került sor a Csongrád-Csanád Megye tortája verseny eredményhirdetésére. Így még ebbe a különleges finomságba is belekóstolhattunk.A program, Kertész Ákos és Barátai koncertjével zárult.Köszönjük, a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzatnak ezt, a fantasztikus kirándulást, és a Szegedi Tankerületi Központ támogatását. És köszönjük Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark dolgozóinak és vezetőségének a színvonalas előadásokat, melyből mindannyian sokat tanultunk.A Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és AMI 5.b osztály 28 diákja 🙋🏼‍♀️🙋🏻