2021. november 18-án iskolánkban ovis csalogató programunk keretében Szent Mártonra emlékeztünk.

A két tannyelvű németes csoportok diákjai német nyelvű előadással készültek. Először a hatodikosok mondták el Szent Márton történetét rajzokkal illusztrálva, majd a másodikosok eljátszották az eseményeket és a 4. osztályosok éneke zárta az előadást. Ezek után kézműves foglalkozás volt, ahol lampionokat készítettek a gyerekek, színeztek, ügyességi feladatokat végeztek majd lampionos felvonulással zártuk a napot.

Iskolánk a német nyelv tanulása mellett fontosnak tartja a német nyelvterületen elterjedt hagyományok ápolását, az ottani kultúra megismertetését is, olyan példák bemutatását, mint Szent Márton, aki életével utat mutatott korában és erkölcsi kapaszkodót jelent napjainkban is.