Tisztelt Szülők!

Németh Melanie vagyok és a DSD I. Sprachdiplom vizsgaelnöke. Öt éve abban a szerencsés helyzetben lehetek, hogy a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és AMI nyolcadikos tanulóit német nyelven vizsgáztassam.

A DSD (Német Nyelvi Diploma) a német Kultuszminisztérium nemzetközi nyelvvizsgája, és ezzel a bizonyítvánnyal a tanuló eléri azt a szintet, hogy bármelyik német egyetemen felvételizhessen mint leendő hallgató.

Minden évben megállapítom, hogy milyen kitartó, szorgalmas és a világfelé nyitott diákok járnak ebbe az iskolába, akik felismerték, hogy az idegennyelv tudása nélkül nincsenek lehetőségek. 

Olyan könnyedséggel, szaktudással és magabiztossággal tartanak a tanulók prezentációt német nyelven Forma 1-ről, fociról vagy a Rolex óra készítésről mintha ez lenne a világ leg természetesebb dolga. Még akkor sem riadnak meg a diákok, amikor a német anyanyelvű vizsgabiztosuk keresztkérdéseket tesz fel nekik, hogy megbizonyosodjon arról, valóban meg is értették, amit mondanak.

Több éves intenzív szókincsfejlesztés és nyelvtani jelenségek elsajátítása szükséges ahhoz, hogy két ember idegen nyelven folytasson párbeszédet illetve eszmecserét. Ez mind megtalálható a DSD vizsgázókban.

Részemről csak gratulálni tudok a felkészítő német nyelvtanároknak! A tanulók sikeres eredményei tükrözik az ő munkájukat!

Szeged, 2021.03.10.

Németh Melanie