Határtalanul-élménybeszámoló

Iskolám, a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola megnyerte a Határtalanul pályázatot. Ennek keretében utazhatott el Partiumba és Erdélybe 2019. május 5-én 6 napra 64 diák és 6 pedagógus.

Korán reggel indultunk, majd a határt Méhkeréknél léptük át. Ekkora már mindenki kipihente a reggeli korán kelést. Először Nagyszalontát néztük meg, ahol a Csonkatoronyban az Arany János Emlékmúzeumot tekinthettük meg. Aztán elérkezett a nap fénypontja, amelyet a legjobban vártam. Hogy mi az? A Király-hágó. Miután átszeltük a Király-hágót, Nagyváradon a Püspöki Székesegyház látványa fogadott bennünket. Ezt követve megnéztük Bánffyhunyad egyszerű református templomát, majd Kolozsváron egy finom vacsorával zártuk a napot.

Második nap, szintén Kolozsváron, elmentünk a Házsongárdi temetőbe, illetve a Farkas utcai református templomot tekintettük meg. Juhú! Végre jött a Tordai- hasadék és a sóbánya, amely egyértelműen a legjobban tetszett. Izgalmasnak találtam a föld alatti szórakoztató központot, ahol nagyon tiszta a levegő. Nagyon érdekes volt a föld mélyén óriáskerekezni egyet. Az út ezután Torockóra vezetett, ahol a Székelykő látványa elvarázsolt. Itt meglátogattuk az árvaházat, ahol a gyerekeknek átadtuk az iskolánk diákjai és azok családjai által gyűjtött ajándékokat. Nagyon megható volt látni, hogyan örülnek a kis csomagoknak a gyerekek. Majd egy zenével kísért vacsora után mindenki a szállásra ment pihenni.

Torockóról indulva a Medve-tó fogadott minket a csodálatos sós vizével, ezután Parajd következett, majd Farkaslaka, ahol Tamási Áron sírja előtt tisztelegtünk. Sok érdekes információt tudtunk meg az íróról. Az utolsó három nap Zetelakán volt a szállásunk.

Itt betekintést nyertünk egy iskolába, ahol megismertük az ott élő gyerekek mindennapi életét. Számomra nagyon érdekes volt, hogy ők hogyan tanulnak. Nem fogjátok kitalálni, mi következett! A Békás- szoros! Nem tudtam betelni a magas sziklák látványával. Ezt Korond követte, ahol Józsa Sándor csodálatos műveit tekinthettük meg. Ezután Szejkefürdőn a varázslatos látvány nyújtó székelykapuk alatt sétálva jutottunk el Orbán Balázs sírjához, akit a legszékelyebb székelynek tartanak. A Gyilkos-tónál egy csodálatos és egyben félelmetes látvány fogadott. A vízből hatalmas, hegyes végű fatörzsek álltak ki.

Az utolsó előtti nap meglátogattunk egy víztározót, amely lenyűgöző látványt nyújtott. Ezt a Szent Anna-tó követte, majd este a régi mesterségekről hallgathatunk meg több érdekes előadást, amely nekem nagyon tetszett. Láttunk lópatkolást, szövést-fonást, pityókás kenyeret kóstoltunk és kürtőskalácsot sütöttünk.

Az utolsó nap, május 10 -én egy erődtemplomot tekintettünk meg Fehéregyházán, majd a Petőfi Emlékmúzeumot Fehéregyházán, később Segesvár belvárosa és az óratorony következett, aztán Déván a híres vár, ezt követően Araddal zártuk a látnivalók sokaságát.

Ezen a kiránduláson mindenki olyan élményekkel gazdagodott, amelyeket biztos soha nem felejt el, és örömmel gondol vissza rá!